Ismerje meg csapatunkat!

Leskó István
Elnök
2017 óta mentőhelikopter pilóta. Közel 25 éve repülök különböző típusú és rendeltetésű helikopterekkel, de az utóbbi években éreztem igazán azt, hogy mekkora haszna is lehet ennek a fajta repülésnek. A légimentők csapatában nap, mint nap megtapasztalhatom, hogy a sok balszerencse, tragédia közepette, milyen érzés a munkámmal segíteni a bajba került embereken.
Ezt a munkát szeretném támogatni az alapítványunkon keresztül is, hogy még hatékonyabban és még színvonalasabban végezhessük azt.

Nagy Boglárka
Alapító
Nagy Boglárka vagyok és sokan gondolják, hogy légimentő, de nem! Egy civil, aki 2015. évben úgy határozott, hogy megalapítja a Magyarországi Légimentésért Alapítványt. A mindennapokban a közigazgatásban dolgozom, jegyző vagyok. Munkám mellett, szabadidőmben aktívan tevékenykedem a légimentést támogatása, az alapítvány céljainak megvalósítása érdekében és közreműködöm az egészségtudatos életmód népszerűsítésében is.
Az Alapítványt 2015-ben hoztam létre azzal a céllal, hogy a magyarországi légimentés magas színvonalának megőrzése,fejlesztése és működésének támogatása, valamint a lakosság egészségi kultúrájának javítása érdekében végzett karitatív tevékenységemnek keretet adjak.
Segítő munkámat önkéntesként végzem és vallom, hogy " Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen".

Üveges Szilvi
Kuratóriumi tag
Civilként az egészségügyben dolgozom, így az alapítvány tevékenysége, céljai közel állnak hozzám. A bajba jutott emberek gyors, magas színvonalon történő mentése, mielőbbi ellátásban való részesítése mindenki ügye, így az enyém is.
Az alapítványi munkámmal ezt kívánom segíteni, támogatni és az emberek figyelmét erre felhívni.
Ezt a munkát szeretném támogatni az alapítványunkon keresztül is, hogy még hatékonyabban és még színvonalasabban végezhessük azt.

Dr. Czabajszki Máté
Kuratóriumi tag
Miskolcon dolgozom idegsebész szakorvosként és 10 éve légimentő orvosként is. Az Alapítvány alapítása óta a kuratórium tagja vagyok, a sportos- és egészséges életmódot képviselem, melyet az alapítványon keresztül is sok-sok emberhez próbálunk eljuttatni. Hogy miért jó az alapítványban...? Jó emberekkel együtt közös a célunk! Szintén orvos feleségemmel 2 fiú gyermekünk van, Miskolc mellett élünk.

Dr. Arnóczki Tímea
Kuratóriumi tag
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy bábáskodhattam az Alapítvány létrejöttében és aktív részem volt a megszületésében, amikor a legjobb barátnőm megálmodta !
Azóta, mint egy anya követem és terelgetem a segítségemmel létrejött szervezetet és büszke vagyok, hogy felnőtt lett és saját lábára állt, új barátokat szerzett, új helyekre jutott el .
A magánéletben jegyzőként a közigazgatásban dolgozom és két fiú boldog édesanyja vagyok , valahol Abaújban !
Nem vagyok sem egészségügyis, sem sportos , csak egy kívülálló lelkes civil, aki szeretne segíteni … hogy mások is túlélhessék💖!

Felházi István
kuratóriumi tag
1991. júliusa óta dolgozom az Országos Mentőszolgálatnál, mint mentőápoló, ebből 2002-2015 között jogászként is. 2005-2006-ban tagja voltam annak a munkacsoportnak, aminek feladata a magyarországi légimentés átalakítása és a jelenlegi rendszer kialakítása volt. Első légimentős szolgálatomat 2000. december 23-án töltöttem a Miskolci Légimentőbázison, ahol azóta is dolgozom jelenleg légimentő paramedikusként. Az Alapítvány munkájában a kezdetek óta részt veszek, mivel Nagy Boglárkával, illetve Dr. Bodnár Judit és Böszörményi Péter légimentős kollégáimmal, közösen találtuk ki az Alapítvány létrehozását, melynek igazi és kifáradhatatlan motorja Bogi lett. Lokálpatriótaként Miskolcon élünk, három fiú és egy kislány édesapja vagyok.